Skip to content

Vetés és Aratás folyóirat

Isten örök érvényű üzenetének hirdetése a világban

Versek, énekek

Keresztyén költők, szerzők művei.

Rövid gondolatok

Kis méretben, komoly üzenettel.

Tartalmas cikkek

Aktuális és örök érvényű kérdések.

Olyan világban élünk, ahol az információ úgy árad körülöttünk, mint ahogyan a folyó árad tavasszal, magával sodorva mindazt, ami az útjába akad, piszkos vizével elárasztva mindent, elborítva a környező világot.

Az információ fontos az egyén és az emberi társadalom számára is. A kommunikáció, amely az információ átadását jelenti, alapvető megkülönbözető jegye az emberiségnek. Minden kapcsolat alapja a kommunikáció, és ez igaz az Isten és ember közötti viszonyra is. Isten elsősorban az Igéjén, a Biblián keresztül kommunikál velünk, az abban levő információ az életet jelenti számunkra: mind a minőségi életet, mind az örök életet. Azonban a világunkat elárasztó információtömeg szeretné kiszorítani életünkből Isten Szavát. A tiszta vizű forrás a hömpölygő piszkos folyam mellett, úgy tűnik, nem tud érvényesülni. Mégis nekünk erre van szükségünk, mert ez éltet, míg a másik mérgező, és halált hoz.

A Vetés és Aratás célja:

Isten örök érvényű üzenetének kommunikálása a mai világban

A Vetés és Aratás kiadása a 60. évfolyamhoz érkezett, de a célja változatlan: Isten örök érvényű üzenetének kommunikálása a mai világban, hogy tiszta forrásként lelki, szellemi egészséget és életet adjon.

Az Evangéliumi Kiadó célja, hogy ez az üzenet juthasson el minél többekhez a könyvek, traktátusok, a folyóirat és újabban az online magazin segítségével. A könyvek képesek a legsokoldalúbban, legátfogóbban és legmélyrehatóbban kifejteni ezt az üzenetet. Az evangelizáló traktátusoknak fontos szerepe van a nem hívők elérésében. A Vetés és Aratás sok magyar nyelvű olvasót szólít meg a cikkek, versek, rövid üzenetek formájában. Az elmúlt hónapokban elindítottunk egy online magazint is az evangeliumikiado.hu weboldalon, ahol rendszeresen jelennek meg cikkek a hétköznapi hívő és a gyülekezeti élet különböző területeiről.
Kívánjuk, hogy olvasóinkhoz is minél több csatornán eljuthasson a tiszta forrás éltet adó vize.

Online olvasható cikkek

rendszeresen jelennek meg az Evangéliumi Kiadó honlapján különböző témákról:

  • életmód,
  • evangelizáció,
  • igehirdetés,
  • gyülekezeti élet,
  • gyülekezet vezetés,
  • hitvédelem,
  • lelkigondozás,
  • házasság, család
  • tudomány…

A Vetés és Aratás
ingyenes folyóirat

Magyarországon kívül eljut a környező országokba és sok más olyan helyre is, ahol magyarok az anyanyelvükön szeretnének evangélumi irodalmat olvasni.

Ha támogatásával szeretne hozzájárulni a kiadás és postázás költségeihez, kattintson a gombra.